A gyermekkori szorongás 9 jele

Gyorslinkek

Tudatos szülőként sem lehet minden esetben elkerülni, hogy gyermekünk életében jelen legyen a szorongás. Igyekszünk tartani magunkat a következetes gyerekneveléshez, mégis – akaratunkon kívül – megtörténhet, hogy a gyermek akár családon kívüli hatásra, akár a szülők viselkedésének következményeképpen szorongani kezd. De honnan lehet tudni, ha a gyermek szorong, és miként deríthető fel a szorongás háttere? És egyáltalán miért rettentő fontos, hogy idejében észrevegyük, ha gyermekünket is érinti?

gyerekkori szorongás

Amellett, hogy a gyermekkornak a felhőtlen és gondtalan évekről kell (nagyrészt) szólnia, a szorongás állandósulása komoly problémákhoz vezethet. Akár már gyermekkorban jelentkezhetnek fizikai tünetek, betegségek, a folyamatos stressz következtében immungyengeség, fogékonyság a megbetegedésre. Ha a szorongás rosszabbra fordul, akár pánikbetegség is kialakulhat, arról nem is beszélve, hogy a rögzült mintáknak “hála” az az ember, aki gyerekkorában folyamatos szorongásban élt, felnőttként is hajlamos lesz ezzel a problémával küzdeni.

Miből látszik, hogy szorong a gyermek?

Ahogy a felnőtt emberek esetében, úgy a gyerekeknél is előfordulnak átmeneti stresszes állapotok, amikor egy szituáció szorongást vált ki a gyermekből. Ezek az események jó esetben hamar lecsengenek, azonban ehhez az is szükséges, hogy úgy érezze, bizalommal fordulhat a szüleihez, akik megértik, nem nevetik ki, és segítenek feldolgozni a történteket. Időnként viszont előfordul, hogy maga a szülő sincs tisztában a szorongást kiváltó tényezővel, így nem tud segíteni, és az állapot tartóssá válik.

gyerekkori szorongas

Az alábbi jelek tartós jelenléte mellett feltételezhetjük, hogy gyermekkori szorongás áll a háttérben:

  • Sok mindentől fél, újra és újra meg kell nyugtatni
  • Rémálmok, éjjel gyakran felébred, sír, átmegy a szülőkhöz
  • Problémát okoz, ha el kell válni a szüleitől
  • Dühkitörései vannak, rúg, harap, agresszíven viselkedik
  • Rágja a körmét
  • Bepisil alvás közben
  • A megszokottól eltérő a viselkedése, sokkal csendesebb és szófogadóbb, a szokásosnál félénkebb
  • Pszichoszomatikus tünetek (szervi ok nélküli testi tünetek)
  • Egyre hosszabbra nyúló rituálék, amelyek a megnyugvásához szükségesek

Azért is fontos, hogy a tüneteket időben észrevegyük, és szakember segítségét kérjük, mert a szorongás tovább fokozódhat, súlyosbodhatnak a tünetek, és akár pánikbetegség is kialakulhat a gyermeknél, illetve a test is megbetegedhet a folyamatos stressztől. Illetve, amennyiben időben feloldásra kerülnek a lelki problémák, a gyermek már kicsi korában megtanulhatja, hogy hogyan oldja meg a hasonló helyzeteket. Az emberi test megjegyzi, hogyan reagálunk egy-egy helyzetben, és általában felnőttként is ugyanazokat a hibákat követjük el stresszhelyzetben, amiket gyerekként. Ha kisgyermekkorban megtanultunk szembenézni a lelki eredetű gondokkal, az óriási segítség felnőttkorban, amikor jóval több és nagyobb felelősséggel járó szorongáskeltő szituációt kell átélnünk.

Mit tehet a szülő?

Egy ideális világban mindenki nyugodt, senki nem siet, a családok minden perce vidámságban telik, nincsenek konfliktusok. Ez azonban a való életben nem így van, a gyermek pedig megérzi, ha a környezetében nincs minden rendben. Nem mindegyikük viseli jól a komolyabb változásokat, illetve nem csak a családban, hanem az óvodában, iskolában is érhetik őket olyan hatások, amelyek szorongást válthatnak ki belőlük (tanárok elvárásai, társainak viselkedése).

A legjobb, amit a szülő tehet, hogy ha észleli a fenti jeleket a gyermekén, szakember segítségét kéri. Természetesen fontos, hogy a szülő stabil, megbízható pont legyen a gyermeke életében, akihez bármikor fordulhat. Ha a gyermek megosztja velünk aggodalma tárgyát, ne bagatellizáljuk el; vegyük tudomásul az érzéseit és értsük meg azokat!

gyermekkori szorongas

Egy tudatos szülő is kiválthat szorongást a gyermekéből, még akkor is, ha közben a javát akarja. Jellemző, hogy a szülők túlféltik a gyermekeiket, és saját szorongásaikat rájuk ragasztják. Olyan dolgokkal, tevékenységekkel, jelenségekkel kapcsolatban is félelmet keltenek bennük, amelyek nem jelentenek valós veszélyt a gyermekre nézve, ezáltal pedig az önfeledtség, gondtalan játék élvezetétől fosztják meg őket, ráadásul szorongást keltenek a gyermekben az adott tevékenységgel kapcsolatban. A túlzott, vagy az életkoruknak nem megfelelő elvárások is stresszt váltanak ki a gyermekben, illetve az is, ha folyamatosan úgy érzi, nem elég jó a szüleinek. Ez később továbbgyűrűzhet, komoly egészségügyi problémákat okozva (pl. evészavarok, pánikroham, fóbiák), és sokan csak felnőttként szembesülnek azzal, hogy egész életükben mindig irreális elvárásoknak próbáltak megfelelni. Ne akarjuk leterhelni a gyermeket! Fontosak a szabályok, a következetesség, de a szülők által támasztott elvárások sokszor értelmetlenek a gyerek jövőjét tekintve.

Kérjen segítséget!

Ha a fenti jeleket észleli gyermekén, forduljon szakemberhez!

A konzervatív orvoslás (pszichológus, súlyosabb esetben pszichiáter) mellett különböző stresszoldó terápiákat is érdemes kipróbálni. Az Access Bars terápia segít felderíteni a háttérben álló okokat és oldani a feszültséget, eltörölni a rögzült mintákat. Hangtál terápiával, szorongásoldó talpreflexológiával, BEMER-terápiával és egyéb szelíd módszerekkel, homeopátiás készítményekkel is támogathatja a szülő a gyermek kiegyensúlyozott lelki életét, egyúttal csökkentheti, illetve megszüntetheti a testi tüneteket (alvászavar, emésztési gondok, gyomorfájás, ingerlékenység, koncentrációs és teljesítményzavar, fejfájás).

Jelentkezés

Rólunk mondták

Már itt is találkozhatott velünk

Kapcsolódó kezeléseink

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.

A gyermekkori szorongás 9 jele

A gyermekkori szorongás 9 jele

Segíthetünk?

Ha kérdése merül fel kezeléseinkkel kapcsolatban, esetleg bizonytalan a megoldási lehetőségekben, lépjen kapcsolatba velünk, és szakértő kollégáink mielőbb visszajeleznek.